Czélnak szerencsét hozott a 33-as a Hell Energy Drink Ózd Ralin

Szeptember 3.
Továbbra is Czél Péter és Szőke Tamás az egyetlen N csoportos páros, akik az összes idei futamon pontot szereztek. A Hell Racing Team párosa némi műszaki hibát követően az N csoport hetedik helyét szerezte meg a Hell Energy Drink Ózd Ralin.

Czél Péter: - Kifogástalan volt a verseny. Nagyon jó pályákat találtak a rendezők. A két új szakasz a tréningen egy kicsit misztikus volt, de a versenyen nagyon tetszettek. Csodálatos volt a kanyargós és a tempósabb része is.

- A prológ és az első kör is jól sikerült. A második körben arra számítottunk, hogy mint mindig, most is javulni tudunk, de ez nem sikerült. Én úgy éreztem, hogy az autó kezdett egy kicsit elfáradni, és folyamatosan veszítettünk a motorerőből. Volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy fel is kell adnunk a versenyt. A váltóból olyan hang jött, mintha egy marék csavart valaki beledobott volna. A szervizben derült ki, hogy a hátramenet fogaskereke fogazott le. Szerencsére nem tett kárt a váltó többi részében, de hátramenet nélkül kellett teljesítenünk a versenyt. Ami azért nem volt olyan nagy akadály.

- Másnapra sem lett jobb a helyzet a motorerő terén, de megpróbáltuk kihozni az autóból a legtöbbet. Az N csoportban felküzdöttük magunkat a nyolcadik helyre, az utolsó gyorsaságin pedig Botka Dávid kiesése után jöttünk fel a hetedik helyre. Panaszra nem lehet okom, nagyon örülök, hogy ismét pontokat szereztünk, és úgy tűnik, hogy mégis szerencsét hozott a 33-as rajtszám. Az N csoport annyira szoros, hogy itt csak tökéletes autóval lehet jó eredményt elérni. A mi autónk pedig most erre volt képes.

- Spici (Spitzmüller Csaba) pont azt a formáját hozta, amit elvártam tőle. Gratulálok neki is és (Kazár) Mikinek is a győzelmemhez. Balogh Jancsiék is nagyon jól szerepeltek. Tudtam, hogy a murva után aszfalton is gyorsak lesznek. Gratulálok nekik is az ötödik helyhez.

Szőke Tamás: - Szeretném megköszönni a rendezőknek és a szponzoroknak is a munkáját. Nagyon jól szervezett verseny volt, rengetek információval láttak el bennünket, és tetszett a weboldal is. A közönség számára is nagyon jól követhető, élvezetes verseny volt. Főleg a kör gyorsaságin volt fantasztikus a hangulat.

- Ami minket illet, szombaton a két hónap szünet után elég nehezen rázódtam vissza a ritmusba. Cereden az első két körben nem voltam olyan jó, mint amilyet magamtól elvártam. A többi helyen nem volt gond. Most éreztem igazán a hatását annak a hétvégének, amit Kazár Mikivel töltöttem navigátor továbbképzésen.

- A versenyen egy kicsit el voltunk szontyolodva, amikor a hatodik helyünk után visszaestünk a 11.-re. Vasárnap nagyon keményen küzdöttünk. Hankó Laciékkal szoros versenyt vívtunk, igazi nemes küzdelemben szereztük meg tőlük az N csoport nyolcadik helyét, ami Botka Dávid kiesése után hetedik lett.

- Büszke vagyok rá, hogy az első szezonomban eddig minden versenyen pontot tudtunk szerezni, arra meg különösen, hogy ez csak nekünk sikerült N csoportban. A következő verseny murván lesz, ami Péter kedvence, ott egy picit nagyobb elánnal fogunk versenyezni.