Castrol Edge Rally Show - A kulisszák mögül

Augusztus 8.
Volt olyan versenyző, aki még életében nem izgult annyira, mint a Castrol Edge Rally Show rajtja előtt. Bútor is beáll driftelni a VFTS-ével. A pályabejárás bicikliversenybe fordult a versenyzők között. Minden résztvevő jól érezte magát, és ahogyan várni lehetett, borzasztóan komolyan is vették.

Másfél héttel a verseny után Krupp Zoltántól, a Castrol Edge Rally Show szervezőjétől érdeklődtünk a rendezvény sikerességéről, de a számok helyett inkább a hangulatról mesélt.

- A résztvevők szempontjából nagyon jó hangulatúra sikerült a rendezvény, és remélem a jelen lévő közönség sem bánta meg, hogy kilátogatott a helyszínre. Nagyon tetszett a versenyzők hozzáállása, akik lazán, de ugyanakkor nagyon is komolyan vették a versenyt. Nem is lennének igazi versenyzők, ha nem nyerni szeretnének. Olyannyira, hogy volt olyan pilóta, aki a rajt előtt a kezét tördelte, és amikor megkérdeztem tőle, hogy izgul-e, azt válaszolta, hogy még életemben nem izgultam ennyire."

- A pályát egy hétig építettük, folyamatosan glédereztettük, és töltettük murvával, amihez nem is kellett hozzányúlni az egész hétvége alatt. Több mint két kilométer hosszú lett, szerintem jó ritmusú a nyomvonallal, ami kivétel nélkül mindenkinek nagyon tetszett. Volt benne tempós rész és technikásabb, nézői szempontból látványosabb is, de egyes fokozatú hajtűt nem akartunk beletenni. Az azonos körülmények között hihetetlen, mennyire egyben volt a mezőny, a versenyzők gyakorlatilag mind fél másodpercen belül autóztak egymáshoz képest. Tényleg csak az döntött, kinek éppen hogy jött ki a lépés, ki tudott fejben jobban ott lenni. Emiatt a jövőben ennél hosszabb és talán nagyobb átlagsebességű pályát szeretnénk kijelölni. Természetesen, ha a helyszín maradna is, akkor is szinte teljesen új nyomvonalon, hogy az esetleges új indulók ne legyenek hátrányban."

- Pénteken adtunk egy pályabejárási lehetőséget a versenyzőknek. Addig senki sem léphetett rá. Biztosítottunk mindenkinek biciklit, robogót, autót, de mehettek gyalog vagy saját autóval is. Persze már a biciklis pályabejárás közben is elkezdtek versenyezni, illetve egymást kergetni. A futamok előtt mindenki egy-egy kört mehetett a versenyautókkal."

- A teszt alatt is sokan beültek egymás mellé, Pech például Kopeckyvel ment, Benik Balázs Spicivel, és így tovább. És persze a rendezvény folyamán mindenki, amikor csak tudta, ugratta a másikat, de végig segítették is egymást, és itt nyoma sem volt a legkisebb ellentétnek sem. Érdekes volt látni, hogy mennyire különböző stílusban vezették a Mitsubishit. Volt olyan kanyar, ahol az egyik versenyző meghúzta a kéziféket, a másik nem, a végén pedig szinte csak a célfotó döntött közöttük."

- Nagyon jólesett látni, hogy mennyire örültek a versenyzők a legkisebb eredménynek is. Benik Balázst én például, még soha sem láttam olyan boldognak, mint amikor megverte Asit. De miután Turán Frici megnyerte a versenyt, ő egy pillanat alatt kiugrott az autóból és úgy kezdett el ugrálni, mint egy gyerek."

A rally show mellett más programok is várták a közönséget, amelyek közül a driftesek vittek a prímet.

- Nagyon népszerű volt a drift taxi. Sokan akartak beülni az autókba. Végül még Bútor Robi is beállt driftelni, aki direkt ezért hozta le a VFTS-ét. Az egyéb programokat meg inkább a családosok vették igénybe, úgy mint a quad, gokart, vagy dodgem. Sokan használták ki a helikopterezést, ami hatalmas élmény volt kivétel nélkül mindenkinek. A pilóta kívülről nézve is komoly trükköket vetett be. Természetesen nem a pálya felet, hogy a helikopter hangjával ne zavarja a közönséget."

A siker ellenére van még mit javítani a II. Castrol Edge Rally Show-ra, hiszen a verseny megrendezése is komoly akadályokba ütközött.

- A környezetvédelmi szigorítások, és helyszíni személyi változások miatt volt nem kis csúszásunk. Szerencsére nagyon rugalmasan kezelték a dolgot, sokat kellett lejárkálnom, de mindenki segítőkész volt. Sajnos most lett ilyen hosszadalmas az engedélyeztetés, ezért csak három héttel a verseny előtt dőlt el, hogy megrendezhetjük a rally show-t. Még egy nap csúszás, és nem mertem volna már belekezdeni a szervezésbe. Így sem jutott idő mindenre rendesen. A környezetvédelmi hivatalnak mindössze az volt a kérése, hogy kaszáltassuk le a területet, amit egy hétig kaszált nyolc emberünk. Volt számos saját, és rajtunk kívülálló okokból adódó egyéb hiba is, de igyekeztünk, hogy ebből minél kevesebb menjen át a jelenlévőknek."

- Szeretnénk jövőre is megrendezni a versenyt. Már most négy helyszín érdeklődött, sőt két másik országból is érkezett megkeresés, hogy ők is szeretnének ilyen versenyt. Egyéb autókra is kaptunk ajánlatot, melyek közül vannak nagyon-nagyon komolyak is. Más külföldi versenyzők is jelentkeztek már, hogy szeretnének eljönni, és felmerült egy-két igazán nagy név is, úgyhogy jövőre lehet, hogy 16-ra kell növelni az indulók számát, fele-fele arányban a hazai és a külföldi pilótákkal. Szeretnénk sokkal pörgősebbé is tenni a rendezvényt. Az idén a szüneteket is belevéve, átlag hét-nyolcpercenként rajtoltak a futamok, jövőre ezt az időt szeretnénk lecsökkenteni két-három percre, plusz autók csatasorba állításával. Most nem csak három hetünk van, hogy mindezt előteremtsük, megoldjunk, és a jövőben szeretnénk a magunk módján a lehető legtökéletesebb Rally Show-t összehozni."

- Szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, aki segített a Castrol Edge Rally Show megszervezésében. Néhány ember igen lelkes munkájának köszönhető, hogy meg tudtuk rendezni a versenyt. Köszönjük az összes támogatónknak, hogy mellettünk álltak, és, hogy szinte mindenki jelezte, hogy jövőre is szeretne a rendezvény partnere lenni. És szeretném megköszönni azoknak a támogatóknak is, aki nem minket támogattak, de lehetővé tették a versenyzőjük számára, hogy rajthoz állhasson, még akkor is, ha nem mindig ugyanaz a lógó szerepelt a versenyautón és a versenyző overallján."

A Castrol Edge Rally Show együttműködő partnerei:
Castrol Edge, Dr. Marcus Hungary Kft, Bomba!, Arany Ászok, Dunlop, Homasita és a biztositások.hu