Orosz Rally 3. nap: Hanninen, Alen, Basso

Július 13.
Juho Hanninen több mint 2 perccel végzett az élen az IRC bajnokság Oroszországban rendezett fordulóján, Super 2000-es autójával. Peugeot-jával mindössze 60 kilométeren keresztül ismerkedhetett a rajthoz állás előtt, amelyet követően azonnal az élre ugrott.

"Nagy örömmel tölt el a győzelem” - nyilatkozta az orosz futam legjobbja. „Az elején még kicsit furcsa volt nekem ez az új autó, de a verseny második napjára már nagyon jól egymásra hangolódtunk. Szórakozásnak fogtam fel mindent, és bízom benne, hogy még lesz lehetőségem újból a volánja mögé ülni.”

Az időjárás karon öltve járt a pályák minőségével, hiszen mind a két esetben elmondhatjuk, hogy változatos volt. Nagyon sok versenyző életét megkeserítette a pályák minőségéből adódó sorozatos defektek jelensége, például Anton Alenét is: „Defekt nélkül akár még nagy harcot is vívhattunk volna Juhoval a győzelemért.”

Alen csapattársának, Giandomenico Bassonak köszönhetik az Abarthosok a második dobogós helyezésüket. A belga Peugeot autói Freddy Loix és Nicolas Vouilloz vezetésével célba értek. Az utóbbi pilóta ötödik helyét követően az összetett pontállásban 26-26 ponttal az élen állnak Luca Rosettivel.

Jan Kopeczky-t a leghosszabb gyorsasági defektje szorította le a dobogóról, mivel a cseh akkor esett vissza a hatodik helyre, amit egészen a célig megtarthatott. Brice Tirabassi következett a hetedik helyen, akinek már a verseny elejétől gondjai akadtak a csúszós Peugeot kuplung miatt. Az orosz érdekeltség sem maradhatott el az első tízben, mivel Oleg Antropov a nyolcadik helyre hozta be Mitsubishi Lancerét.

A kiesők közé tartozik Didier Auriol, aki fékproblémái miatt búcsúzott a második napon. Dani Sola sem láthatta meg a kockás zászlót az autó motorja miatt. A kétkerekesek között Guy Wilks nagy előnyre tett szert, azonban a technika őt is megtréfálta, így kénytelen volt átadni első helyét Vadim Mikhailovnak 206-osának.

Orosz Rally 2. nap
Orosz Rally 1. nap
Utolsó simítások

Lara