Bemelegítésnek nem rossz!

Június 27.
Az ötödik legjobb időeredmény érte el az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert kettős (Peugeot 207 S2000) az Ypres-rali csütörtök esti tesztjén, amely 19 órától 23 óráig tartott.

Bemelegítésnek jó volt! Így fogalmazott a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János, akinek csütörtökön négyszer volt lehetősége végigmenni a 4.88 kilométeres hivatalos tesztpályán. (A nap krónikájához tartozik, hogy a teszt egyszer több mint fél órán keresztül állt baleset miatt.) A magyar páros az ötödik legjobb időeredményt (!) érte el, megelőzve jó néhány nagynevű pilótát, volt vb-menőt.

"Semmi különöset nem állítottunk a Peugeot-n, kipróbáltunk egy közepes keverékű és egy valamivel puhább BF Goodrich-abroncsot, hogy tudjuk, melyiket válasszuk a pénteki szakaszokon - mondta ifjabb Tóth. - Továbbra is azt mondom, rengeteget segít, hogy tavaly versenyeztem már itt, persze, még így is túlzás lenne állítani, hogy komfortosan érzem magam. Egyelőre keresem a megoldást a kérdésre, hogy az erre a versenyre jellemző derékszögű kanyarokban akkor vagyok gyorsabb, ha húzom a kéziféket, vagy akkor, ha egyszerűen csak beengedem az autót a kanyarba és íven fordulok. Kell még némi tapasztalat ahhoz, hogy ez kiderüljön.”

A verseny pénteken hat gyorsasági szakasszal kezdődik: érdekesség, hogy az első 17.59 órakor rajtol, az utolsó pedig 21.43-kor, vagyis nem éppen szokványos időpontban, ám a versenyzők pályabejáráskor szerzett tapasztalatai alapján akkor még világos van Ieper környékén.

A teszt nem hivatalos végeredménye:
1. Freddy Loix (belga, Peugeot 207 S2000) 2:51.1
2. Luca Rossetti (olasz, Peugeot 207 S2000) 2:51.5
3. Jan Kopecky (cseh, Peugeot 207 S2000) 2:53.0
4. Nicolas Vouilloz (francia, Peugeot 207 S2000) 2:53.4
5. IFJ. TÓTH JÁNOS (magyar, Peugeot 207 S2000) 2:56.3
22. Bútor Róbert (magyar) 3:06.4