Esős, párás, hatodik

Június 10.
Tizenhat résztvevőből a hatodik helyet szerezte meg az N csoportban Czél Péter és Szőke Tamás a Szombathely Ralin.

Czél Péter: - Nagyon jól kezdtünk. Az első körben az N csoport negyedik helyén is álltunk. Nagyon jól választottunk gumit, ami kiváló volt a kissé vizes, erdei murvás pályákra. Tulajdonképpen az egész mezőny ilyen gumikkal versenyzett. A második körre, a nagy esőben is fent tartottuk ezeket a gumikat, ami hiba volt. Illetve az én rutintalanságomnak köszönhető. A pályán két nyomvájú volt tele vízzel, amin 160-180-as tempónál rendszeresen felúszott a gumink. Vissza is estünk a nyolcadik helyre.

- Másnap a káldi gyorsasági előtt leszakadt az ég. Amíg várakoztunk a rajtra, a Mitsubishink szellőztető boxa megtelt vízzel. Ahogy elrajtoltunk, elkezdett párásodni a szélvédőnk. Én rákapcsoltam a ventillátort és egy pillanat alatt öt liter víz ömlött be az autóba. A gyorsasági végéig semmit nem láttunk az ablakon.

- Ekkor még egy helyet visszaestünk, ahonnan végül a hatodikra sikerült felkapaszkodnunk. Nagyon nehéz verseny volt, sokat tanultunk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy ismét sikerült pontot szereznünk. Spiciéknek csak gratulálni tudok a győzelemhez, mint ahogyan új csapattársunknak, Balogh Janinak is az N-es negyedik helyéhez.

Szőke Tamás: - Számomra az eddigi legkeményebb rali volt. Az esőnek először örültünk, mert Péter nagyon szeret csúszós pályán versenyezni, de azt hiszem, hogy ennyi eső már egy kicsit sok is volt. Az első nap nagyon jól kezdtünk. A negyedik helyezés hatalmas öröm volt a számunkra. Sajnos a nap második felében nem tudtuk tartani.

- Másnap nagyon sokat küzdöttünk a párásodással. Megpróbáltam törölgetni a szélvédőt, hogy Péter lásson valamit, de nem sok eredménnyel jártam. Az utolsó gyorsaságin már csak biztonságosan végig akartunk gurulni, de az egyik lassítóban nekimentünk egy farakásnak. Szerencsére nem tett nagy kárt az autóban.

- Nagyon nagy köszönet illeti a szervizeseinket, akik sokat segítettek és akik nélkül nem érhettünk volna célba. Nagyon örülünk az eredményünknek. 16-an indultak a kategóriánkban, amiből hatodikok lettünk. Ez mind a kettőnk számára nagyon szép teljesítmény.