Ifjabb Tóth kiesett, de szombaton folytatja a küzdelmet

Május 9.
Az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert kettős számára pechesen kezdődött az IRC-szezon. A portugál viadal első igazi versenynapján ugyanis másfél szakasz teljesítése után technikai hiba miatt a pálya szélére kényszerült a hétszeres magyar bajnok és navigátora. A csapat vezetősége úgy döntött: a páros kihasználva a szuperrali szabály adta lehetőséget, szombaton folytatja a küzdelmet.

- Az első szakaszon simán átjöttünk, persze, volt benne hiba jócskán, de ez normális, hiszen minden pályán csak kétszer lehetett végigmenni - mondta a Peugeot 207 S2000 magyar pilótája. - Arra pont jó volt, hogy bemelegedjünk. Ennél tovább azonban sajnos nem jutottunk, mivel a második szakasz második kilométerénél a töltésjelző lámpa azt jelezte, hogy nincs töltés. Nem álltunk meg rögtön, de sajnos az autó nem bírta ki a szakasz végéig, körülbelül a közepénél megállt, és attól kezdve már nem volt hajlandó mozdulni, hiszen az összes áram elment. Utóbb kiderült, egy kábel szakadt le, valószínűleg a rázkódás miatt, hiszen abból volt bőven ezen a napon.

Sajnos, a mostani szezonkezdet kísértetiesen hasonlít a tavalyihoz - ifjabb Tóth reméli, ez volt az utolsó peches szezonkezdete - azzal a különbséggel, hogy most folytathatja a csatát. A szervizcsapat este rendbe hozza a Peugeot 207-est, és mivel fontosak a versenykilométerek, Tóthék nekivágnak a zárónapi hat gyorsasági szakasznak

- Abból a szempontból fontos, hogy folytatni tudjuk a versenyzést, hogy az idény elején tartunk, és legalább lesz bennünk jó néhány plusz versenykilométer, ami nagyon hasznos lehet a következő viadalon.

A portugál IRC-futam szombaton 6 gyorsasági szakasszal fejeződik be.