Jordán Rally 3. nap: Hirvonen, Sordo, Atkinson

Április 27.
Mikko Hirvonen szezonbeli első győzelmével zárult Jordánia első világbajnoki futama.


Mikko Hirvonen

Bár a két Fordos a szombati utolsó szakaszon kicsit elszámolta magát, és egy picit több előnyt adtak az általuk pályaseprővé delegált Dani Sordónak mint szerettek volna, de ennek ellenére a nap nyitó szakaszán sikerült lelépniük a spanyolt. Az élre ekkor Latvala állt, őt a szakasz győztes Hirvonen követte három tizeddel lemaradva. A kérdés ekkor már az volt, vajon mennyire esik egymásnak a két finn a győzelemért, amire egy újabb gyors válasz érkezett. Latvala ugyanis a nap nyitó szakaszán megütötte a Focus futóművét, aminek ennek kárát csak a következő pályán szenvedte el. Itt csapattársánál 50 másodperccel volt lassabb, majd a rali leghosszabb szakaszán, a Jordán folyóról elnevezett 40 km-es gyorsaságin begyűjtött még 10 percet, az összetettben így csúszott lefele, a nyolcadik helyig. Latvala kocsiját sikerült megszögelni a déli szerviz alatt, a második körre így visszatérhetett a pályákra.


Dani Sordo

Mindeközben Mikko Hirvonen szorgos kis hangyaként gyűjtögette a másodperceket Dani Sordo előtt, a második kör nyitó szakaszán pedig tulajdonképpen el is döntötte az első hely sorsát. A hátralevő két gyors tulajdonképpen már csak formalitás volt számára, de a záró 40 kilométeren Mikko azért jelzésértékű győzelmet szerzett, nehogy bárki azt gondolja, nem érdemelte meg a győzelmet.


Chris Atkinson

Mint ahogy Dani Sordo is megérdemelten szerezte meg az ezüstérmet, az ifjú spanyol ezzel bebizonyította, hogy már murván is lehet rá számítani, Dani eddigi legjobb murvás eredményét könyvelheti el a Közel-Keleten, amivel a világbajnoki ponttáblázaton egy helyet előrelépve feljött az ötödik helyre.

Hogy, hogy nem, Chris Atkinson megint felkapaszkodott valahogy a dobogóra. Ha már a Subaru nem gyors, akkor helyezzük a hangsúlyt a biztonságra, Chris ezúttal is okosan osztotta be a Subarut, és Latvala zárónapi vesszőfutásának köszönhetően, Jordániában idei negyedik pódium finisét hajtotta végre, a bajnokságban pedig immár úgy foglalja el a dobogó harmadik fokát, hogy az előtte álló négyszeres világbajnok Sebastien Loeb-től csupán kettő pont választja el.

Henning Solberg talán még szombat esti álmában sem mert arra gondolni, hogy Jordániából négy világbajnoki ponttal térhet haza, hiszen ettől még vasárnap reggel is több mint 3 perc választotta el. Az idősebbik Solberg fivér nem is tett semmi különöset, de ez éppen elég volt, hiszen Latvala mellett, Aava és Matthew Wilson is eltűnt célkeresztjéből. A kis Wilsonnak most be kellett érnie egy hatodik hellyel, Latvala pedig a záró szakaszon két helyet előrelépve hetedikként zárta a futamot. Jutott egy pont Gigi Gallinak is, a BP-Ford mellett így a Stobart autói is az első nyolcban végeztek Jordániában.


Sebastien Ogier

Volt dráma a Junioroknál is, Patrik Sandell már a vasárnapi első pályán bajba került, Renault Cliojával leesett az útról és szétverte autója jobb elejét. Sebastien Ogier így duplázott, és tartja százszázalékos teljesítményét a fiatalok közt, élete második versenyét is az első helyen fejezte be. A dobogó második helyét az írek reménysége Saun Gallagher foglalta el, a bronzérmet pedig Gilles Schammel nyakába akasztották.

Fri