Szalay optimista

Március 26.
A Szalay Balázs-Bunkoczi László páros pénteken rajthoz áll az országos bajnokság második futamán, a nagykanizsai Fisher Fijutsu Klima Kupán. A verseny a megszokottól eltérően csak kétnapos lesz, a március 28-i délelőtti gépátvételt követően, az időterv szerint 14:10-kor már el is rajtol a mezőny. Aznapra két, összesen 137,4 km hosszú szakaszt írtak elő a szervezők, szombaton pedig 200,96 km-es kihívás vár a versenyzőkre. Ebből a szelektív szakaszok hossza összesen 173,36 km lesz, tehát bőven tartogat számunkra izgalmakat a verseny. Főleg, ha az egy évvel ezelőtti Kanizsa-Kupára gondolunk, hiszen ott mindent ellepett a sár és rengeteg gondot okozott versenyzőnek, szervezőnek egyaránt.

A Szalay Dakar Team Opel Antara RR versenyautója két hete új futóművet kapott és a hátsó független felfüggesztés kitűnő választás volt, hiszen az elvárásoknak megfelelően javultak az autó gyorsulási, kanyarodási és alkalmazkodási tulajdonságai. Szalay rendkívül meg van elégedve az Opellel, amely szép teljesítményt nyújtott a március közepén megrendezett Italian Bajan, ahol az abszolút 5. helyet szerezte meg.

"Az Opel minden technikai gond nélkül vette az akadályokat az olasz versenyen, de ott nagyon visszafogtam magam, mert szokatlan volt az új futómű. Most 300 kilométernyi előnyöm van, és azóta bütyköltünk is az autón, így szerintem abszolút éremesélyesek leszünk a futamon." - nyilatkozott elégedetten a pilóta.

Szalay Dakar Team