Mindig a sárga úton

Március 15.
A Szalay Dakar Team párosa kiegyensúlyozottan autózott az Italian Baja 2008 második napján. A mai napra előírt öt szakaszból csak hármat tartottak meg, ráadásul a mezőnynek mindhárom speciálist ugyanazon az útvonalon, ugyanabban az irányban kellett megtennie. Ettől függetlenül nem volt unalmas a verseny, főleg a vizes szakaszokkal tarkított részek voltak izgalmasak. A néhol ajtóig is érő vízátfolyásoknál hullottak az alkatrészek, volt, aki a tükrét, más meg a hűtőrácsát hagyta a folyómederben. Nem véletlen, hogy ott gyűlt össze a legtöbb érdeklődő. Egy ilyen alkalommal hagyták el tegnap Szalayék az Opel hátsó lökhárítóját, amire keresztet vethet a csapat, hiszen a mai többszöri körözés folyamán sem találkoztak vele.

A csapatfőnök ma kissé visszafogta a gyeplőt, mert meg kell még szoknia az új futóművet. De még ez is elég volt neki, hogy visszatornázta magát az összetett hetedik helyre, annak ellenére, hogy egy hatalmas defektet kaptak a második szelektíven. "Nagyon tetszik a verseny, jól érzem magam, persze ehhez hozzátartozik, hogy az autóval semmi gondunk nem volt eddig a verseny alatt. Bár amikor egy kb. 30 cm magas kőtuskónak nekiütődőtt az Antara bal első kereke, hajszálon múlt, hogy nem borultunk fel."

Olaszország északi részén, a Pó folyó völgyében zajlik a verseny, ahol pénteken még gyönyörű tavaszias idő volt, azonban ma reggel már köd és pára fogadta a mezőnyt. Sajnos az idő egyre romlik, holnapra már óriási esőket ígér a meteorológia, így a versenyzőnek fel kell kötni a nadrágjukat, mert ha bejön a jóslat, még sokat változhat az eredmény.

Nem hivatalos eredmények:
1. Gadasin (02:10:37), 2. Al-Attiyah (02:14:23), 3. Naglis (02:20:36), ... 5. Palik (02:20:52), ... 7. Szalay (02:23:23), ... 9. Kis (02:25:08), ... 11. Zapletal (02:26:14), 12. Porizek (02:27:02) ...

Szalay Dakar Team