Gyorsulnunk kell

Március 15.
Újra az első tízben, az abszolút 9. helyez zárta az Italian Baja első "igazi” versenynapját a Technosport Hungary párosa, Kis Sándor és Czeglédi Péter. A duónak a második szakaszon egy defekt miatt meg kellett állnia kereket cserélni, amivel hosszú perceket és fontos helyeket vesztettek. Az elvesztegetett időért végül az utolsó szakaszon, a napi legjobb, összetettben 6. idővel próbálták vigasztalni magukat, de ezzel együtt a pilóta nem elégedett az eddig nyújtott teljesítményükkel. Három hosszú szakaszt követően hátrányuk az élen állókhoz képest akkora, amekkorának a ledolgozására reális esély már nincsen.

Kis Sándor:
- Mit tagadás, nem ezt terveztük... Magunkhoz képest nem érzem, hogy lassan mennénk, az élmezőny mégis nagyon messze van tőlünk. Tavaly, elkényeztettük magunkat egy második hellyel, amiről most már azt hiszem le kell mondanunk. Az autó jó, egyedül a második szakaszon kapott defektünk volt az egyetlen, ami gondunk volt. Összességében biztosan belekerült vagy 3-4 percünkbe, ami nélkül kb. 2 hellyel lennénk előrébb, de az eredmény még úgy sem lenne az igazi.

- Megerősödött a mezőny, gyorsulnunk kell hozzá, de ezzel együtt is, a tavalyi eredmény megismétlésére úgy hiszem, nem sok esélyünk van.

- Amiért jöttünk, hogy versenykilométer legyen bennünk és a köves, kemény szakaszokra teszteljük a kocsit, azt teljesítettük, de a dobogós helyekről reálisan nézve lassan le kell mondanunk. Természetesen nem adjuk fel, sosem adjuk fel, hosszú még a verseny, fogunk még gyorsulni, de keményen meg kell küzdeni minden egyes újabb helyért és feleslegesen nem fogok kockáztatni!

Nem hivatalos eredmény:
1. Gadasin, Talantsev 2:10:37
2. Al-Attiyah, Thoerner +3:46
3. Naglis, Naglis +9:59

9. Kis, Czeglédi +14:31

Technosport