Varga István visszavonul

Január 6.
Varga István, kétszeres abszolút bajnok navigátorként szögre akasztja sisakját, de ezután is Benik Balázs munkáját segíti majd, ám ezúttal a versenyautón kívülről.

Varga István, autósportos pályafutását 1981-ben kezdte, amikor pilótaként állt rajthoz egy Lada volánja mögött. Navigátorként első ízben egy barátjának, Csermely Gyulának diktálta az itinert a Salgó Ralin, 1986-ban. Érdi Tiborral 1992 óta versenyzett, és a közösen eltöltött tizenkét esztendő alatt négyszer hódították el az N csoportos bajnoki címet és számos alkalommal voltak ezüstérmesek az abszolút értékelésben. 2005-ben Benik Balázs oldalán tért vissza a rali világába, 2006-ban és 2007-ben is megszerezték az Országos Rali Bajnokság abszolút bajnoki címét. Ha a Benik Motorsport rajthoz tud állni a 2008-as szezonban, nem a bajnokpárost láthatjuk majd a versenyautóban.

Varga István: "Sokszor, sok felől halljuk, hogy a csúcson kell abbahagyni. Azt hiszem Tibivel is szép eredményeket értünk el, de a hab a tortán az elmúlt két szezon volt. Felejthetetlen élmény volt Balázzsal abszolút bajnoki címet szerezni, az pedig különösen, hogy a következő szezonban meg is tudtuk védeni azt. Sok-sok köszönet illeti a csapatot, hiszen rengeteget dolgoztak és segítettek bennünket a háttérből. Úgy gondolom, hogy sokkal magasabbra a raliban nem igen juthatnék, ezért is döntöttem úgy, hogy a Családomnak és a munkámnak szentelek több időt. A csapattal természetesen nem szakad meg a kapcsolatom, hiszen szeretném Balázs munkáját ezután is segíteni. Mindjárt meg is van az első nagy feladatunk: közösen találni mellé egy olyan navigátort, akivel hosszú távon, kellő összhangban, jól tudnak majd együtt dolgozni. A versenyeken is szeretnék ott lenni, de a tréningek, tesztek és rendszeresen megjelenni a támogatók által szervezett programokon, nagyon sok időmet lekötötte. Tudom, hogy Balázs még most inkább a szponzori háttér megteremtésén dolgozik, nem annyira a versenyzésre koncentrál, de ha sikerül indulni a csapatnak a 2008-as szezonban, akkor számíthatnak rám.

Benik Balázs: "Már néhányszor szóba került ez a gondolat, de igazán komolyan nem foglalkoztam vele. Bár nem ért váratlanul Pisti döntése, mégis hidegzuhanyként hatott rám. Ennek ellenére teljes mértékben megértem és elfogadom. Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen a három bajnoki címemből kettőt vele közösen szereztünk meg. Most nehéz helyzetben vagyunk, mert a főtámogatónk kiszállása érzékenyen érinti a csapat költségvetését. Természetesen dolgozunk rajta, hogy indulni tudjunk idén. Ha így lesz, szeretném, ha Pisti eljönne a versenyekre, mert egyrészt a jelenléte sokat jelent számomra, másrészt hasznos tanácsaival nagymértékben tudja segíteni munkánkat, nem beszélve a felhőtlen jókedvről, melynek megteremtésében szintén jelentős szerepe van. Ezúton is szeretném Neki megköszönni az együtt töltött idő során nyújtott segítségét, munkáját és türelmét. Remélem, hogy még sokáig dolgozhatunk együtt és a közöttünk kialakult erős kötődés és barátság is minél tovább megmarad."