|
|
Az utolsó felvonás Október
13. Több mint
tíz WRC, hét futam, megannyi siker, kudarc és botrány után,
hamarosan kiderül ki lesz a végső győztese az idei bajnoki
trófeáért vívott csatának. A helyzet komolyságára jellemző,
hogy az utolsó futam rajtja előtt még négy versenyzőpárosnak
van esélye elhódítani a hőn áhított címet. Közülük is hárman
szinte azonos eséllyel vonulhatnak ki a sorsdöntő Zempléni
harcmezőre. Lássuk kik ők, és miben bízhatnak. Túlzás
lenne azt állítani, hogy Spitzmüller Csaba lenne az idei év
meglepetésembere. A miskolci srác, ugyanis az elmúlt két év
N csoportos bajnokaként mutatkozott be idén a királykategóriában,
így azt senki nem mondhatja rá, hogy ne szagolna valamit is
a sporthoz. Mégis ki gondolta volna az év elején, vagy akár
a Vredestein Rally után, hogy egy futammal a vége előtt, Spici,
Miki és a szezon kezdetén a laikus számára kissé öregnek gondolt
Toyota Corolla WRC fogja vezetni a bajnokságot? Meglehet nem
sokan. Nem is indult túl jól a miskolci - olasz trió szezonja,
az egri ötödik hely után egy miskolci fiaskó következett.
A páros csillaga ezután kezdett felragyogni, Kassán egy második
hely, majd Szombathelyen Asi kizárása után megszerezték első
futamgyőzelmüket. Ha valaki még ezután is kétkedően fogadta
volna teljesítményüket, diadalmaskodtak Veszprémben is, amivel
akkor, elsőként nekik sikerült a győzelmi duplázás. Az összes,
azaz mindkét murva rali megnyerése után következett a Budapest
Rally, ahová a bajnoki ponttáblázat éléről érkezhettek, és
amit végül nem sikerült befejezni. Ennek ellenére a Mecsekbe
is esélyesként érkeztek, ahol már taktikus versenyzéssel megszerezték
a harmadik helyet, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy hazai
pályának számító Zemplén Rallynak ismét az élről vághassanak
neki. Előnyük azonban olyan csekély, hogy a taktikázásnak
nincs sok esélyük, a bajnoki címhez nyerni kell! Ha ez mégsem
következne be, akkor ahhoz, hogy idén is új bajnokot avassunk,
az is kell még, hogy a páros, Jani és BB előtt, a dobogón
végezzen. Ifj. Tóth
János egy év kényszerpihenő után az idei évben tért vissza,
a sport szeretete mellett természetesen azért, hogy megszerezze
hetedik bajnoki aranyát. Az egy év kihagyás miatt, Janinak
teljesen új csapatot kellett maga köré építeni. Miután a BSA-nál
megtalálta azt az autót, amit sokan, joggal neveznek a mezőny
legütőképesebb technikájának, navigátorra is szüksége volt,
amire Bahor Bea személyében sikerült rátalálnia. Janinak,
ellentétben Spicivel, remekül indult az éve, Egerben hatalmas
küzdelmek közepette győzelemmel térhetett vissza. A folytatás
azonban alaposan arcul ütötte a bajnokot, Miskolcon technikai,
Kassán és Szombathelyen „egyéb” hiba miatt nulla ponttal zárt.
Így aztán kissé önbizalmát vesztve érkezett Veszprémbe, ahol
remek hajrájának köszönhetően az utolsó gyorson megszerezte
a második helyet. A BPR-re már lendületből érkezett, és végül
simának mondható győzelme után következett a Mecsek. Aminek
tökéletes első napja után, a vasárnapi vizes pályákon picit
óvatosabbra vette a figurát, és a célban meg kellett elégednie
a második hellyel. A bajnoki címhez egyelőre ez is elég lehet,
de a győzelem számára is szinte kötelező jellegű a szezonzárón.
Benik
Balázs azonos pontszámmal áll a tabella harmadik helyén, viszont
neki idén csak egy alkalommal sikerült győzelmet szerezni.
Balázsnak talán még egész pályafutása alatt összesen nem volt
annyi műszaki problémája, mint az idei évben, ezért ha innen
közelítjük meg helyzetét, nem is áll rosszul. Szorgos kis
méhecskeként kitartóan gyűjtögette a pontokat, és a korábbi
fekete ló versenyen, a Vredestein Rallyn a győzelmet is bekaszírozta.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mióta Balázs Somogyi
Palival megszerezte bajnoki címét, nem találja állandó navigátorát.
Az idei évet Vinoczai Attilával kezdte, akit félidőben Varga
István váltott. Pisti azonban családi okok miatt nem tudja
vállalni a Zemplén Rallyt, ekkor jött az ötlet, hogy üljön
össze ismét a bajnokpáros. A döntő futamra így Balázsnak ismét
Pali diktálja az itinert, ami jó ómen lehet, hiszen utolsó
közös versenyeket éppen itt futották, amikor a bajnoki címet
is sikerült besöpörni. Az esélyesek
közül a címvédő Turi Tamás - Kerék István duónak van a legkevesebb
sansza, mert nem elég nyerniük, arra is szükségük van, hogy
ne ellenlábasaik fussanak be a második helyre, sőt Spicinek
ekkor akár a harmadik hely is elegendő. A bajnoki címvédő
páros idén még Beniknél is pechesebbnek bizonyult, Egerben
a verseny finisében vesztette el az első két hely valamelyikét,
Miskolcon pedig kiálltak. Kassán végre minden klappolt, és
megérkezett idei első győzelmük is. Szombathelyről azonban
ismét pont nélkül érkeztek haza, egy elkövetett hiba miatt.
Bár tavaly nem sikerült jól szerepelni Tomiéknak a murvás
pályákon, az idei Veszprém Rallyn nagyon komoly esélyük volt
a győzelemre, de egy elhúzódó szerviz és Jani javuló teljesítménye
miatt végül be meg kellett elégedni a harmadik hellyel. A
Budapest Rallyt, Tomi korábban már kétszer is megnyerte, idén
pontot sem tudott szerezni, amiért ismét a technika volt a
felelős. A Mecsek Rallyn első napjának száraz pályáin nem
bírt Janika Peugeotjával, de a zárónapi szappanon sikerült
törleszteni Veszprém miatt, és a páros újabb győzelmet könyvelhetett
el. Idei kiesési tendenciája azonban nem sok jóval biztatja
Turi csapatot, eddig ugyanis minden második versenyüket pont
nélkül fejezték be, márpedig a Zemplén Rally éppen ilyen.
Ha ez tendencia az év végén megtörik, még mindig számolni
kell azzal, hogy esetükben a győzelem sem minden. A bajnoki
címhez az is kell, hogy ne Spici, Jani vagy BB fusson be másodikként,
sőt a Corollás párosnak ezen esetben legalább negyediknek
kellene lenni. Az első
számú kártyakeverő szerepét ezen a versenyen Herczig Norbertre
lehetne kiosztani, mivel az idényzárón információink szerint,
a Tagai tesók mellett Michna Ottó sem tud elindulni. Bár Norbi
idén még nem tudott győzedelmeskedni, sikere nem lenne bombameglepetés,
mert a pilótában és Focusban is benne van egy esetleges első
hely, de vajon sikerül -e kihozni? Meglepetést rajta kívül
márkatársa, Szeleczky okozhat, és az A-s Mitsukkal, Hideg,
Turán vagy Botka Dávid lehet még Jolly Joker. A válaszra
nem kell már sokat várni, vasárnap estére Tokaj főterén mindenre
fény derül. A móka, péntek este a versenyen kívüli prológgal
veszi kezdetét a miskolci salakarénában, majd szombaton és
vasárnap a már jól ismert zempléni aszfaltcsíkokon fog eldőlni,
ki lesz „minden idők legkeményebb” magyar bajnoka. Fri
|
|